Fivérek

Az ember egy idő után vonzódik a gyökereihez, ugyanakkor, amikor visszamegy és újból látja a gyermekkora helyszíneit, akkor ezt már a sok év alatt megélt tapasztalásai alapján látja és belelát teljesen új dolgokat. A régi érzéseket próbálja meg új eszközökkel megvalósítani. Mik is voltak ezek az élmények, melyeket a szekszárdi dombvidék tudott adni az ott élőknek. Az itt lévő viszonylag kis telkek, melyek persze városi viszonylatban nagyok voltak, alkalmat adtak a napi rutin életből való elmenekülésre, ugyanakkor mégsem voltál magányos – száz méter séta után egy másik családnál voltál…

Szekszárd

Borbirtok

A több, mint 10 ha-t meghaladó termőterületeink a borvidék adta színes lehetőség mellett a legkülönbözőbb dűlőkben helyezkednek el, így több parcellával bírunk Szekszárdon a városhoz közel, a Kis-Bödő és a Porkoláb tető környékén. A közelsége ellenére mind a négy égtáj adta előnyöket ki tudjuk használni. A legnagyobb potenciállal rendelkező szőlőink a dombság első keleti vonulatán lévő Tóth-völgyi, várdombi és decsi szőlőhegyi területeken helyezkednek el. Ezeket éri az Alföld felől felkelő napsugara először, mely biztosítja a kellő mértékű napsütéses órák számát és a folyamatos légmozgás, mind a porzásban, mind a növény védelemben jelentős előnyt, segítséget jelent.

Boraink

A borászat az egyik legösszetettebb és így az egyik legszebb kihívást jelentő dolog a világon. Egyszerre jelenik meg benne a történelem, természet és még sok tudományág ismerete. Nagymértékben kell támaszkodni a racionális gondolkodásra, de az igazi sikert a kreativitás, egyediség tudja meghozni. A filozófiánk szerint a hagyományos és a modern eljárások egyszerre jelennek meg a borainkban. A kis tételszámú termékeink lehetőséget adnak az egyedi odafigyelésre, egy-egy tételből 3-4000 palacknál többet nem készítünk. Évjáratonként a szőlő fejlődését és az időjárást figyelembe véve döntünk a szerintünk ideális technológiákról. A területeinkre a szőlőfajták változatossága a jellemző. 

 

Vörösborszőlők: kadarka, kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah, zweigelt, pinot noir, turán.

Fehérborszőlők: zenit, rizlingszilváni, rajnai rizling, chardonnay.

 

Abban hiszünk, hogy a siker csapatmunka, ahol mindenkinek meg van a feladata, felelősége, de a karmester a borász. Most már sok éve építjük együtt a közös elképzeléseinket, ötleteinket Milhoffer Lászlóval- aki okleveles borbíráló és sok éves tapasztalattal bíró képzett szőlész, borász.

A durranó, hangos mozsártól
Visszhangzottak a völgy- s hegyek,
Jó bort ivott a magyar ember,
Nem holmi vinkót, rossz levet.

 

Ady Endre: Szüret

Partnereink

0
KOSÁR
  • No products in the cart.